Hogyan használd jogszerűen a fotósok képeit

Az internet elterjedésének köszönhetően manapság már mindenki azt gondolja, hogy bármit szabadon lementhet és felhasználhat a szerző engedélye nélkül. Ennek a trendnek a fotósok a legnagyobb elszenvedői, hiszen nem elég, hogy nem kapják meg a szerzői jogból adódó kötelező megemlítést, legtöbbször még engedélyt sem kérnek tőlük a fotóik felhasználására.

Szerzői jog fotók esetén

A szerzői jog az irodalmi, tudományos és művészeti művek oltalmára hivatott, ebbe beletartozik a fotográfia is. Attól, hogy valaki fizet az adott fénykép elkészítéséért, még nem lesz a tulajdonosa, így az alkotó megemlítése minden esetben kötelező (extrém esetben vannak kivételek, de ez inkább hírügynökségeknél fordul elő). Vannak olyan fotósok, akik csak vízjellel ellátott kép használatát engedik online felületeken, így nehezebben kerülhető ki a szerző feltüntetése. Egy valamire való szerződés biztosan tartalmaz kikötést a képek felhasználását illetően, de ha éppen nincs is belefogalmazva, akkor is a hatályos jogszabályok vonatkoznak mások szellemi termékének felhasználására. Röviden a legfontosabb tudnivalók az ilyen esetekre vonatkozó 1999. évi LXXVI. törvény alapján:

  • A szerzői jog nem átruházható, és az a mű létrejöttétől az szerző halálát követő 70 évig érvényben marad. Ez azt jelenti, hogy a magáncéltól eltérő felhasználás addig az ideig engedélyköteles.
  • A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék. Akkor is, ha fizetnek neki a kép elkészítéséért.
  • A szerző kizárólagos joga, hogy a művét nyilvánosan előadja vagy terjessze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Fénykép esetén nyilvános előadásnak minősül az is, ha a családon és annak szűk ismerősi körén kívüli személyek számára is elérhetővé válik a megtekintés, azaz a közösségi médiában történő publikus használat is. Erre általában a szerződő fél engedélyt kap, viszont harmadik félnek nincs joga olyan képet engedély nélkül nyilvánosságra hozni, amelyet a szerzője korábban még nem publikált. Az sem mentesít, ha a szerző nevét feltüntetjük a fénykép mellett, mert engedély nélkül magáncéltól eltérő felhasználás tilos!
  • Szabad felhasználás: Természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Jövedelemfokozásnak minősül, ha a mű használata alkalmas arra, hogy a felhasználó vevőkörét vagy látogatottságát növelje, vagy az üzlethelyiséget látogató vendégek és más fogyasztók szórakoztatását szolgálja. A közösségi média felületeken történő hirdetés (csak egy egyszerű bejegyzés írása is), az üzlethelyiségben a falra kirakott portfólió és az esküvői kiállításokon gyakran előkerülő bemutatóalbum is jövedelemfokozási célnak minősül. A szabad felhasználás csak a nyilvánosságra hozott művekre vonatkozik, illegális forrásból szabadon felhasználni nem lehet.
  • Nem tehetünk meg akármit a képekkel! Ezért is fontos, hogy minden szempontból a számunkra megfelelő fotóst válasszuk, mert a fényképek utólagos módosítása a szerző tudta nélkül problémákat okozhat. A torzítás (pl. a színek változtása), megcsonkítás (a vágás megváltoztatása) vagy bármiféle egyéb változtatás (pl. képszerkesztő programban egyéb elemek eltávolítása/hozzádása) engedély nélküli publikálása jogsértő.

Hol hibáznak az ügyfelek?

Üzleti célú fényképek készítésénél a szerződés megfelelően tartalmaz minden fontos információt (használat időtartama, felhasználás helye, célja stb.), magáncélú fotóknál viszont más a helyzet. Egy hétköznapi portréfotózás, esküvőfotózás, családi fotózás esetén általában nincs jogdíjkalkulálás, mert senki sem gondolná azt, hogy saját magát hirdetné vele az ügyfél. Mégis rengeteg esetben előfordul, hogy a sminkes, fodrász, ruhaüzlet, étterem/helyszín elkéri vagy rosszabb esetben egyszerűen csak lementi a közösségi médiából a fotókat, de olyan esettel is találkoztunk, hogy szerződésben kötelezték az ügyfeleket az eseményen készült fényképek átadására. Ha a szerződés másképp nem rendelkezik, a képeket továbbadni (főleg pénzért/szolgáltatásért cserébe) nem lehetséges; harmadik fél nagyközönség előtti publikálásra (pl. közösségi médiában történő felhasználás) sem jogosult. Kizárólag magáncélra készíthető másolat, amit vagy kinyomtathatunk, vagy pedig egyéb eszközökön tárolhatunk. Természetesen azon senki sem szokott rugózni, hogy a nagymama 50 képet feltöltött valahova az unokája esküvőjéről a szerző feltüntetése nélkül, holott ez sem szabályos.

Hibás az az elgondolás, hogy mivel azokért a képekért valaki egyszer már fizetett, ezért a másiknak már nem kell. A jogdíj nem az adott kép elkészítési folyamatára vonatkozik, hanem a mű felhasználására adott engedély ellenében a szerzőt megillető díjazás. Üzleti célú felhasználásnál a cégek valaki másnak a munkáját arra használják, hogy saját magukat reklámozzák, ami ügyfeleket vonz, és ezáltal a bevételt növel. Ha bármelyik szolgáltató fényképet szeretne kérni, az az egyetlen megoldás, hogy megadjuk a fotográfus elérhetőségét. Nem csak az követ el jogsértést, aki más szellemi tulajdonát engedély nélkül használja, hanem az is, aki azokat – akár szerződést szegve – továbbadja.

Mindenki azt hiszi, hogy alanyi jogon jár neki a felhasználás, mert az ő munkája látható rajta. Ennyi erővel akkor a reklám célra megrendelt portfóliófotózásért sem kérhetne pénzt a fotós. Mindkét esetben egy dologról beszélünk: üzleti célú felhasználás. Az mindegy, hogy „éles szituációban”, styled shoot-on vagy műteremben készült képekről van szó. Valaki más munkáját használjuk arra, hogy a sajátunkat reklámozzuk. A fotóst jobbára nem a modell sminkje és frizurája, vagy az terem dekorációja miatt bízzák meg a jövőbeni ügyfelek, hanem a képek minősége, a személyiség és az egyedi látásmód miatt. Egy dekoratőr, fodrász, sminkes, virágkötő viszont jócskán profitálhat a jó minőségű fényképekből.

A legfőbb ok, amiért a fotósoktól nem várható el (főleg nem ingyen) fénykép az, hogy mindenkinek megvan a lehetősége, hogy megörökítse a saját munkáját. Bárki bemehet egy műszaki üzletbe, és kihozhatja azt a kamerát, amivel a fotós dolgozik. Amikor feladatával elkészül, mindenkinek adott az alkalom, hogy elkészítse a munkája eredményét bemutató fényképet jó minőségben. A legtöbben csak lőnek egy gyors telefonos képet, de ha ez nem megfelelő, akkor ne mástól várjuk a csodát. Természetesen (a fotón szereplők személyiségi jogát figyelembe véve) megfelelő díjazásért lehet választani a fotós által megjelölt fényképekből is, viszont akkor meg kell állapodni arról is, hogy milyen időtartamra, mely felületeken és milyen formában engedélyezett a használat. Az, hogy kiírjuk a készítő nevét nem lehetőség – főleg nem ingyen reklám –, hanem törvény által előírt kötelesség.